Oldal kiválasztása
View this post on Instagram

“Álláshirdetések nélkül is lehet manapság jó munkatársakat találni.” – hallom HR szakmai körökben. Sőt, vannak cégek, akik erre az évre megszakítják az együttműködést fejvadászokkal, mert azt tapasztalják, hogy saját erőből is elérik az általuk keresett szakembereket. Ezek szerint csak ismerős ismerőse lehet esélyes egy-egy ilyen állásra?🤔Igen is meg nem is. Egyrészt IGEN. Minél többen tudják, hogy munkát keresel, annál nagyobb eséllyel szerzel tudomást olyan állásokról, amiket csak munkahelyen belül hirdetnek meg. Ez eddig is így volt. 📍Most minden rossz érzés nélkül fordulhatsz az ismerőseidhez információért (már ha egyébként zavarna az ilyesmi). Hivatkozhatsz arra, hogy mostanában még több a meg nem hirdetett munka, mint eddig. Másrészt NEM. 📍Ha van HR területen jártas ismerősöd, tanácsadód akkor ő is megoszthatja a bemutatkozásodat a kollégáival. A HR csoportokban nem feltétlenül ismerjük egymást személyesen, de akkor sem elhanyagolható szempont, hogy szakmabeli mutat be. Nem teszi megalapozatlanul és munkaadói szemüvegen keresztül is lát téged. Egyébként ha az ismerősöd nem vállalja, hogy bemutat, akkor ne vedd magadra, ezer más oka is lehet rá, hogy nem teszi. 📍Te magad is ajánlhatod önmagad. LinkedIn-en már jól ismert a #jelöltneked hashtag. Aki erre keres rá, az látni fogja a te bemutatkozásodat is. Ha nem tudod mit írj, csak keress rá és találsz bőven példát hozzá – 🙋🏻‍♀️ akár az én LinkedIn profilomon is. Ami a munkaadókat ilyenkor a leginkább érdekli az az, hogy 📌milyen munkát keresel, 📌hol szeretnél dolgozni (pl. földrajzilag) és 📌milyen korábbi tapasztalatra építed ezt a tervedet. Nem kell hosszú bemutatkozás, csak figyelemfelkeltés (kereshető #hashtag -ekkel és akár profil linkkel). Kíváncsian várom, hogy mit tapasztalsz amikor ezeket kipróbálod! Az is lehet, hogy már vannak is ilyen tapasztalataid korábbról. 🙂 Írd meg, hogy mások is okulhassanak belőle! + + + + + + + + #karriertanácsadásonline #munka #karrier #élet #tanácsadás #konzultáció #önbizalom #állás #onlinetanácsadás #megoldás #hr #interjú #önéletrajz #munkahelyváltás #munkanélkül #vanmegoldás #önismeret #fejlődés #tapasztalat #tudás #Budapest #siker

A post shared by Vagyócki Anita👩🏻‍💻 (@vagyockianita) on